♦
Prohászka Ottokár: Kő az úton
"Gondolod, kerül életed útjába
egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
se, hogy lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
beszélni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
küld azzal az akadállyal Neked?
S ha lelked Istennek találkozott,
utadba minden kő áldást hozott!"
♦
Ha voltak előző életek, akkor lesznek következők is! Ne csak a múlton merengj, mintha csúcsa lennél egy nagyon hosszú feladatnak.Valóban csúcsa vagy most!Azonban a folyamat itt nem ér véget, ez is múltaddá válik, hisz haladsz végig az inkarnációk során, s ez a szemlélet képes igazán alázatossá, megfontolttá, azaz tudatossá tenni!
Egy társasutazás résztvevője vagy, azonban egyszer az útnak vége lesz, és mindenki hazamegy. A következő út résztvevői pedig aszerint csoportosulnak, ki kivel, hogyan tudott együttműködni.A problémás utasok, legközelebb egymás mellé lesznek ültetve..../Berente Ági: Élet Halál Karma

Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.

A széptől szebb lesz a világ !! Ha szívünket és lelkünket a művészetek szépségeivel díszítjük fel,akkor az élet csunyaságait könnyebb elviselni.

"Rövid az élet, mégis sok a könnye,
Mikor Te mosolyogsz, a másét töröld le,
Mert
ahogy Te szeretsz, úgy szeretnek mások,
Úgy lesz ellenséged,, és úgy lesz jó
barátod!"

,, Az idő... túl lassú azoknak, akik várnak, túl gyors azoknak, akik félnek, túl hosszú azoknak, akik gyászolnak és túl rövid azoknak, akik örvendenek. De azoknak, akik szeretnek, az idő nem számít."

IDÉZETEK AZ ÉLETRŐL.
S mert vándor vagy, minden nap tovább kell menned az úton, amely egyetlen célod, tehát lelked (...) megismerése felé vezet. Nem könnyű ez. (...) Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd, eljutni utad végcéljához, lelked (...) megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is.
Mert vándor vagy."
Márai Sándor

“Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.”
Márai Sándor

"Csodálatos, mennyi kötelesség van az emberben, ha mások kötelességeiről van szó."
"Legtöbbször olyankor van az embernek kötelessége, amikor egy másikat akar elmulasztani"
"A asszonyok általában az ostoba embereket szeretik. Miért nem szeretik hát a férjüket?"
Móra Ferenc

Imre Szász Flóra
Lassan megöregszik
Az ember lassan megöregszik,
A jövőnél már fontosabb a múlt.
Nem jön felénk, ami előttünk fekszik,
Csak könyörtelen elmarad az út.
Ha sötét is, nem félünk a jövőtől.
Nem is sötét, üres. A szerelem
Többé már nem követelőző,
Gyöngéd csupán. Fut velünk a jelen.
Vagyunk, nézünk, de minket nem lát senki.
A szerelem is néz csak, nem remél.
Az úton egyedül kell végigmenni.
Visszahúzódik minden, ami él.
A szerelem komor, kék mélyút.
Nem lángol már. De fájni még tud
Rózsák élete
Tudod-e
mért halnak meg ősszel a rózsák?
Csak azért,hogy
tavasszal
a boldogságot hozzák.
Tudtam
egyszer számomra is nyílik ilyen rózsa.
Nem siratom az
őszi hervadást azóta.
Tudod-e
mért halnak meg reggelre az álmok?
Mert a hajnal
józan fénye kelti a világot!
Ráébred,
hogy nappal nélkül nem is lehet
élni!
Adni is kell boldogságot
nem csak mindég kérni.!

Amíg fiatal vagy
minden szépnek látszik,
hulló könnyed is
szivárvánnyá válik.
De amint az évek tovaszállnak,
úgy születnek
fejedben gondolatok s árnyak.
Ahogy szeretsz,
úgy szeretnek mások,
s ha minden álmod
valósággá válik,
Akkor se feledd el:
LÉGY JÓ MINDHALÁLIG

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület
► Profi munka, gyári anyagok!
autokarpit.hupont.hu
► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden
angol-szabo-erden.hupont.hu
► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár
autoberlesszekesfehervar.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678
almaspite.hupont.hu
5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás!
albaniakirandulasok.hupont.hu
7. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés
► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.
autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu
8. EGYEDI KÉZZEL FESTETT MANDALÁK ÉS LÉLEKEMELŐ OLDALAK OTTHONA
► A Mandaláknak is lelkül van, megtestesülnek a mi világunkban, hogy segítsenek nekünk, és mutassák az utat oda, ahonnét jöttünk, és ahová visszatérünk.
amandala.hupont.hu
► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha
atedontesed.hupont.hu
10. Autóbérlés Győr
► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.
autoberlesgyor.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
3. TENGERI KAJAKKAL A BALATONON
► EVEZZ, KAJAKOZZ A MAGYAR TENGEREN !
balatonkajak.hupont.hu
4. Kisgépek B&G Láncfűrészek Kertikapák Fűkaszák Alkatrészek Kertészeti cikkek
► Cégünk erdészeti, kertészeti és építőipari gépek (Stihl, Makita, Hitachi, Husqvarna, Briggs, Honda, Tecumseh, Metabo, Hilti) és ezek alkatrészeinek (henger, dugattyú főtengely, karburátor, olajzók) forgalmazásával illetve szervizelésével foglalkozik.
kisgepek.hupont.hu
5. FC Barcelona
► Folyamatosan bővül...
fcccbarcelonaaa.hupont.hu
6. PRESSMETAL Kft. Autóbusz /teherautó alkatrész gyártó. MSZ EN ISO 9001:2015
► Sárvédő, oldallemez, saroklemez, hátfali lemez, padlósarok, vázelem, kipufogó, kipufogó elem, üzemanyag tartály gyártás és javítás, kiegyenlítő tartály, antenna torony és elemek, élelmiszeripari kor. elemek. Mindenre nyitottak vagyunk.
autobuszalkatresz.hupont.hu
7. ALEXANDR INGATLAN - adás - vétel - bérel - kiad - csere - keresés
► Cégünk 14 év tapasztalatával segít Önnek az ingatlanja értékesítésében, bérbe adásával. Kérésre megkeresi az Önnek leginkább megfelelő lakást, házat, telket, üzletet, bérletet, ipari ingatlant. Főleg Budapest I.-II.-III.-V.-VI.-XII.-XIII.ker.-ben
alexandr.hupont.hu
8. Mátranováki fatelep. Fűrészárú gyártás eladás,tűzifa értékesítés.
► Minőségi fűrészáru gyártás mátranováki fatelepen. Igény szerint rendelhető fűrészáru. Kínálok: szélezetlen ( bükk, tölgy, akác, hárs kőris, juhar) fűrészárut. Gyártok: padlót, deszkát, lecet, gerendát, kerítésdeszkát. TEL:06-20-987-8337
fureszaru.hupont.hu
9. Smile, even if it hurts! <3 ~ Mosolyogj, akkor is, ha fáj! <3
► Ez itt egy csajos oldal...Van itt minden, képek, idézetek... Remélem tetszeni fog! :) <3 Légyszi lájkold a Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/star.of.hop
emorainbow.hupont.hu
10. Ingatlan fejlesztés, ingatlan közvetítés, ingatlan értékbecslés,Hitel
► Motto: "Ingatlant a szakértőtől" Tervezéstől a kivitelezésen át az értékesítésig, mindezt egy helyen !
bandyingatlan.hupont.hu
► Budapesti asztalos rövid határidővel vállalja beépített szekrények, nappali bútorok, konyhabútorok, kerti bútorok, gardróbok tervezését, elkészítését és beépítését (30) 651 0393
asztalosbudapest.hupont.hu
12. Katalizátor és Elektronikai hulladék és Ón felvásárlása üzleti alapokon
► www.aberec.hu
kabelfelvasarlas.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
14. Igényes borovi fenyőbútor a legolcsóbban! +36/70-329-4217
► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba, nappali, étkező, gyerekbútor, előszoba fal, íróasztal, polc, nekünk nem okoz gondot!
borovibutor.hupont.hu
15. Térhatású keményhab mesefigurák gyerekszobába, gyermekintézményekbe
► Teljesen sima felületű 3cm vastagságú térhatású mesefigurák gyerekszobák, gyermekintézmények dekorálásához
mesefigura-dekoracio.hupont.hu
16. ÉPÜLETFELÚJÍTÁS
► Épületek felújítása, burkolás, hőszigetelés, térkövezés, nyílászárók cseréje, gipszkartonozás
mindentburkol.hupont.hu
17. a Vadászgörény-tenyésztők Európai Egyesülete rendezvényeinek honlapja
► vadászgörény kiállítás, verseny, találkozó, kisállat kiállítás, fajismertető bemutató, görény örökbefogadó nap
eufeb.hupont.hu
18. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
19. KIADÓ HÁZ, LAKÁSOK, ÜZLETHELYISÉGEK
► A bérlő élvezheti a legcsodásabb panorámát, kényelmet és luxust , lakhat csöppnyi kis otthonban boldogan
kiado-haz-lakas.hupont.hu
20. MUNKALEHETŐSÉGEK NÉMETORSZÁGBAN!Betanított és szakmunkák...
► "Dolgozz Németországban,mert PÉNZT AKARSZ keresni..." munkanemetorszag@yahoo.com
munkanemetorszag.hupont.hu
21. Angolpalánta Montessori Óvoda
► A hely, ahová gyermeke örömmel érkezik, boldogan, tevékenyen tölti a napját és mikor érte jön, megkérdezi: "Miért jöttél ilyen korán?"
angolpalanta.hupont.hu
22. Real Madrid "A 20. század legjobb csapata."
► "Together we stand, together we can."
halamadrid.hupont.hu
► Az olvasás szórakozás, az olvasottság erény.
azigeretszepszo.hupont.hu
24. LÓTI-FUTI EXPRESS 2015 Kft A Munkaerő kölcsönző!
► Időt nem kímélve,az Ön szolgálatában,.....Éjjel nappal! :) Munkaerő kölcsönzés: Ne Ön,majd mi fáradunk,....
lotifutiexpresskft.hupont.hu
25. Pomorski Péter- Hogyan kerekedj felül a bizonytalanságon.
► www.pomorski.hu
pomorski.hupont.hu
► Bencze Laura egy kilenc éves, tündéri kislány. Élni akarása és kitartása csodálatra méltó, de most a mi segítségünk is kell mind-e mellé. Neki kérünk segítséget, hogy meggyógyuljon, és megtörténjen a csoda,végre boldogan és egészségesen éljen!
bencze-laura.hupont.hu
27. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
panthers-stat.hupont.hu
► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.
budapestitehertaxi.hupont.hu
29. Angyali segítség,aura elemzés,egészséges életmód-lélektani tanácsadás!
► Higgy az angyalokban,hogy segíteni tudjanak!Tanuld meg értelmezni a jeleket,és élj pozitívan!
angyalisegitseg.hupont.hu
30. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja
► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása
muanyagtermesztoedeny.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
32. Pikachu, és más pokémonok nevelése!!!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
pikachunevelde.hupont.hu
33. Alternatív gyógymódok tárháza
► A lélek szolgálatában...
spiritualisgyogyito.hupont.hu
► Festmények,Portrék készítése bárhova bármilyen felületre megrendelhető.Bolti vagy reklámfeliratok tervezése festése kivitelezése.Olasz Velencei maszkok festése készítése.Szinpadi vagy egyéb díszletek tervezése és kivitelezése.
venaziaart.hupont.hu
35. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS
► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.
dormogodomotor.hupont.hu
36. Állati Barát, ahol minden állat számít!
► Ez az oldal azért jött létre, hogy minél többet megtudj az állatokról és a növényekről, és közben jól szórakozz!
allatibarat.hupont.hu
37. Hajhosszabbítás hoillesztéssel profitól olcsón, garanciával :).
► Hajhosszabbítás, új frizura, smink, szempilla készítés, műkörömépítés mesterfokon.
sissyfantasy.hupont.hu
38. Tápiószecsői Polgárőr szervezet honlapja
► Polgárőr szervezet honlapja, mely tartalmazza a polgárőrök célkitűzéseit, az álltalunk szervezett események dokumentálását.
polgaror-szecso.hupont.hu
39. BOWDENEK kézifék,kuplung,váltó - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW kézifékbowden, gázbowden, váltóbowden, kuplungbowden
kezifek-valto-bowdenek.hupont.hu
40. KÖTELEZŐ CÉGMÓDOSÍTÁS 9000 Ft. !
► KÖTELEZŐ CÉGMÓDOSÍTÁS, KÖTELEZŐ CÉGMÓDOSÍTÁS 2013 FEBRUÁR 1.-IG!
kotelezocegmodo.hupont.hu
41. Monster High Rajongói oldal
► Találj magadnak igazi példaképet!Ez az oldal azoknak szól akik szeretik a Monster High-ot.Videókat képeket nézhettek meg és minden új hírről értesülhetsz a Monster High-ról.
akikszeretikamonsterhigot.hupont.hu
42. FOJTÓSZELEP-PILLANGÓSZELEP - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► Fojtószelepek Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Mercedes, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Toyota, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..
fojtoszelep-fojtoszelepek.hupont.hu
43. Szautner Judit Kineziológus,Hangterapeuta
► SVT-Spirituális Választerápia, One Brain 3 in 1 Módszer - stresszoldás a kineziológia eszközeivel, Peter Hess Tibeti Hangmasszázs , Életmód - táplálkozástanácsadás
szautnerj-kineziologia.hupont.hu
► Üdvözöllek ezen a második világháborús portálon. A lap fő célja nem pontosan tükrözi a címét: főként a II. világháború személyeivel foglalkozik.
mvilaghaboru.hupont.hu
► "Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája" Szent-Györgyi Albert
tyukodipajtas.hupont.hu
46. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
47. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
feherkek.hupont.hu
48. NAGYKANIZSAI KÖZPONTI RÓZSA ÓVODA PIPITÉR TAGÓVODA
► Köszöntünk honlapunkon
pipiterovoda-nagykanizsa.hupont.hu
► Ez a honlap minden X Faktor utáni nap frissül!
faktor-x.hupont.hu
50. Megújuló energiák felhasználása a hétköznapi gyakorlatban
► Segítek olcsóbbá, élhetőbbé tenni napjaidat :-)
alternativenergiak.hupont.hu
51. Magyarné Derszib Eti festőművész újdonságai
► Itt láthatók azok a legújabb fesmények, amelyek még nem kerülnek fel a művésznő fő honlapjára, annak következő frissítéséig. Jelen honlap frissítve: 2018. 07. 17.
magyar-derszib.hupont.hu
52. Köszöntjük az Országos Mentőszolgálat Keresztúri Mentőállomásának Honlapján
► Az Országos Mentőszolgálat 1968 óta működtet Rákoskeresztúron mentőállomást, kezdetben 4 mentőgépkocsival a Pesti úton majd 1996-tól új helyen folyamatosan fejlesztve eszköz-, és gépkocsi-parkját.
mentokeresztur.hupont.hu
53. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170
► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes
ventilatorszerviz.hupont.hu
► Sziasztok ! Ez az oldal azoknak való, akik imádják a kutyákat ! Szóval gyere és érezd jól magad !Másik honlapom:www.noncsy.hupont.hu
kutyusfan.hupont.hu
55. Szájharmonikások lapja, tanulj meg könnyen szájharmonikázni:)
► Mindenkinek aki szereti a zenét(pop,rock,blues,stb,) itt megtalalja a kedvérevalót, Ingyen tab-ok !!!pl:Beatles,Michael Jackson,Lady Gaga,Bob Dylan,Elvis P,Queen,Bob Marley,stb. Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!
harmonika.hupont.hu
56. TÖRPILLA BIZOMÁNYOS Bababolt és Önkiszolgáló BOLHAPIAC !
► Új És Használt Gyerek-holmik , Felnőtt-holmik, háztartási cikkek,műszaki cikkek, és minden más...
torpilla.hupont.hu
► Petőfi Sándor Horgászegyesület kezelésében álló horgásztó bemutatkozó weblapja. Az oldal folyamatos fejlesztés alatt áll még!
horgaszto-kozarmisleny.hupont.hu
58. ANGOL HASZNÁLT RUHA ÉS MINŐSÉGI BÁLÁS RUHA NAGYKERESKEDÉS
► MINŐSÉGI HASZNÁLTRUHA - ANGOL BÁLÁSRUHA - ANGOL EXTRA RUHA - ORIGINAL BÁLÁS RUHA BESZERZÉS OLCSÓN
europanagyker.hupont.hu
59. húsvéti kaktusz (Rhipsalidopsis gaertneri, Hatiora gaertneri)
► hasznos tudnivalók a húsvéti kaktuszokról, gondozásukról,a virágzásról, fajtáikról, szép fotókkal
husvetikaktusz.hupont.hu
► Az EGYÜTTMŰKÖDŐ- KOMMUNIKÁCIÓ által BELSŐ ERŐFORRÁSOD-ra támaszkodhatsz, erőt meríthetsz belőle belső békéd megteremtéséhez valamint a nehéz helyzetekben való helytálláshoz... SZABADSÁG-ÉLET-NYUGALOM
beszedesosszhang.hupont.hu
61. Radio klub: HERTZ -YU7ADY-Ada
► Upoznajte svet,postanite i vi radioamater
hertzsrb.hupont.hu
62. Nordmann fenyő, lucfenyő, ezüstfenyő, fenyőfa, karácsonyfa, fenyőcsemete
► Nordmann, fenyőfa, normand fenyő, karácsonyfa, ezüstfenyő, lucfenyő, abies nordmanniana, fenyőcsemete, picea pungens, fenyő csemete, luc
nordmann-nordmann.hupont.hu
63. JOÓZSA, A KEZDŐ HÁZIASSZONYOK OLDALA
► Tudástár. Avagy, nekem mindent tudnom kellene?!
joozsa.hupont.hu
64. ♥♥♥ Lovas honlap--> Nektek ♥♥♥
► A LóésLovasaGM.hupont.hu egy lovas weboldal. A GM a weboldal szerkesztőjét(Gerda), és "lovát" (Mary) rejti. Ezzel a weboldallal szeretnélek a lovak csodálatos világába kalauzolni titeket. Légy hát TE is részese a csodának! :)
loeslovasagm.hupont.hu
65. Igényes borovi fenyő bútor olcsón! +36/70-329-4217
► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba nappali étkező gyerekbútor előszoba fal íróasztal polc nekünk nem okoz gondot!
borovifenyobutor.hupont.hu
66. H2O Sellőmesék-Egyvízcsepp sellomesek-egyvizcsepp.hupont.hu
► H2O Sellőmesék
sellomesek-egyvizcsepp.hupont.hu
67. FASOR VENDÉGHÁZ
► Olyan környezetet biztositunk,ahol szivesen eltöltenél pár romantikus napot,...egy hétvégét....
balcsiszallas-fasor-panzi.hupont.hu
► CSAK az DE CSAK kizárólag az lépjen be aki tudja hogy ő MÚÚÚÚÚÚÚEBTÁRS TAG!!!
muuu-uuuebtars.hupont.hu
► Hello ez itt az Welcome to Pradise (WtP) amely mindenféle kérdésedre választ adhatnak , itt a legjobb képek,arckrémek házilag,programok a nyárra stb. megtalálhatók .Jó Szórakozást !
pizsiparty.hupont.hu
► ♥
vikcsike-lapja.hupont.hu
► Kézápolás, műköröm építés és Lábápolás. Díszítő és Technikai Workshop-ok . OKJ- s Kézápoló és műköröm építő/ Lábápoló Képzések. Várlak szeretettel!
angelart.hupont.hu
► ... ahol egyszerű ötletekből látványosságok születnek ...
angyalvar.hupont.hu
73. BARÁTI ALKOTÓK
► Közhasznú Kulturális Egyegyesület
banhegyesialkotok.hupont.hu
74. *~*~*~H2o rajongói oldal~*~*~*<3
► Happy new year!;;) Nézzetek szét bátran!:)
emma-rikki-cleo-bella.hupont.hu
75. Brigi Műköröm-Manikür-Pedikür-Arcfestés-Henna-Esküvői testfestés
► Szolid, extém, tartós műkörmökre vágysz?Fáradt, problémás lábadat kezelnéd?Szereted a hennát, partyba a csillám tetoválást? vagy esküvőre,bálra alkalmi testfestést?Hozd el gyerkőcöd arcfestésre.Igényeidnek megfelelően minden megoldás kivitelezhető!!
mukorom-manikur-pedikur.hupont.hu